L. RON HUBBARD | ÉLETRAJZI BEMUTATÓ

A szórakoztató irodalom aranykora

L. Ron Hubbard minden stílusban írt történeteket folyóiratoknak, többek között az Argosynak és az Astounding Science Fictionnek.



„Amiről általában megfeledkeznek – jegyezte meg egyszer L. Ron Hubbard –, az, hogy az írásaim fedezték a kutatást.” És bár szélesebb körben arról ismerik, ami végül ebből a kutatásból származott, regényei és novellái soha nem fognak feledésbe merülni. Mivel 1929 és 1941 között nem kevesebb, mint 15 millió szót publikált, L. Ron Hubbard neve az 1930-as évek folyamán gyakorlatilag egyet jelentett a népszerű regényirodalommal – vagy ahogy barátja és írótársa, Frederic Pohl nyilatkozta: „Mihelyt Ron történetei kikerültek az újságosstandokra, minden rajongó kulturális örökségének részévé váltak.” És tekintve ezen években alkotott műveinek terjedelmét – több mint 200 novella és regény minden népszerű műfajban: krimi, western, kaland, fantasy, sci-fi, sőt történelmi –, ez a kulturális örökség valóban gazdag volt.

Így aztán ezekben az években L. Ron Hubbard művei elsősorban a ponyva kategóriában jelentek meg. Az elnevezés onnan ered, hogy régen a könyvárusok a füzet formában terjesztett népszerű irodalmat a földre terített ponyváról árulták. Valójában mintegy 30 milliós állandó olvasótáborukkal – az amerikai népesség egynegyede – egészen egyedülálló hatást fejtettek ki, egészen a televízió megjelenéséig. És bár a ponyva elsősorban népszerű műfaj volt, semmi esetre sem nélkülözte az irodalmi értéket. Az Argosy, Astounding Science Fiction, Black Mask és Five Novels Monthly típusú kiadványokban indult útjára többek között olyan írók karrierje, mint Raymond Chandler, Dashiell Hammett, Edgar Rice Burroughs és Robert Heinlein. Nem véletlen tehát, hogy L. Ron Hubbard büszkén tekintett vissza ezekre a „régi szép napokra”, és beszélt arról, hogy az estéit a nagy Dash Hammett, Edgar „Tarzan” Borroughs, illetve a Mr. „Ponyva” néven is ismert Arthur J. Burks társaságában töltötte. És bár L. Ron Hubbard nemigen szólt a saját státusáról, az sem volt kevésbé legendás.

L. Ron Hubbard Buckskin Brigades (Szarvasbőr csapat) című regényének első kiadása 1937 júliusából.
Tulajdonképpen – emlékezett vissza Pohl – „azt, amit ő csinált, senki nem csinálta nála jobban... színes, izgalmas, mindvégig provokatív”. Ennek jó példája L. Ron Hubbard első teljes regénye, a Buckskin Brigades (Szarvasbőr csapat). A Buckskin Brigades – amely elismerten az egyik első népszerű mű, amely pontos képet ad a feketeláb indiánokról – magán viseli mindazt, amire Pohl utalt, sőt még többet is. Ez a „határozottan kivételes történelmi regény” (a New York Times így írta le) az elsők között fordította visszájára azt a meglehetősen etnocentrikus szemléletet, hogy az őshonos indiánok gyilkos vadak. Ehelyett a feketeláb nép tanácsának tagjai kinyilvánították: „Még soha nem ábrázolták az erkölcsünket és etikánkat ennyire tisztán.” Emellett a Buckskin Brigades abban is egyedi, hogy mintegy negyven évvel az első kiadása után rákerült a bestsellerlistákra.